Az út odáig

Kedves Honjaim!

Engedjétek meg a fenti megszólítást Temesi Ferenc után szabadon. Célom (volt) eljutni a Cork English College-ba. A repülőgép este ér Dublinba, és nem akartam éjfél körül megérkezni a szállásadómhoz, így szombaton keltem útra. Két kolléganőmmel, Judittal és Eszterrel repültem, és csatlakoztam a taxijukhoz. Szállásuknál kiszálltak, én pedig felbéreltem a sofőrt a saját szállásomra fuvarozzon, melyre csak annyit mondott, hogy nagyon belváros. Arab akcentusával már készültem az ír kiejtésre is. Jót beszélgettünk az áremelkedésekről és az árviszonyokról, érezhető volt rajta a csalódás és a keserűség, de megszánt és a taxadíjat lekerekítette. Kiszállva meglepő helyzet fogadott, rosszabb pesti kerületben éreztem magam. Sok és nagyon rossz kinézetű arc lepett meg. Össze-vissza öltözködés, mindenki cigarettázik, szemetes zsákok egymáson, középosztálybeli egy se, de csöves és kéregető akadt bőven. A hostel, ahol ágyat béreltem a vártnál kisebb és szűkebb volt, a bejáratnál elgondolkodtam, hogy ez menekültszálló-e vagy sem. A recepciónál kedvesen fogadtak, és roppant segítőkész volt a leányzó. Egy hatfős koedukált hálóban kaptam helyet, hisz ide foglaltam. Szépen elmagyarázott mindent, még a mosodát, konyhát, játéktermet is mondta, ezek teljesen jók, ha két szemeszterre kollégistaként költöznék be. Jobban érdekelt, hogy hány szervkereskedő, zsebmetsző vagy hipnotizőr próbálja horkolásával felülmúlni egy gőzmozdony hangerejét. Titkon reménykedtem, hogy alig lesz szobatársam, de kedves mosollyal közölte Lady Sophonia Machado, hogy tele van szoba. Csomagmegőrző nem kell, az emeletes ágy alatt van egy kalitka, abba belefér a túrazsákom. Ebben igaza lett, de lakatot külön kellett hozzá venni (plusz egy kanyar a felcuccolás után), már pedig pár órára magára akartam hagyni a nagy zsákot. A szoba roppant kicsi volt, három elfüggönyözhető emeletes ágy és egy Tim nevű argentin foglaltak helyet. Rövid átszerelkezés, és némi ketrecharc után a csomagom biztonságban, Tuto biztonságban, anyagi értékeimet magamhoz véve elindultam felfedezni a Templebart. Az utcán a korábbi látvány fogadott, csak az étolaj szaga lett áthatóbb. Mi jobban vigyázunk a parlament környékére, de whisky múzeumunk sincs vele szemben, valamit valamiért. A Christ Church Cathedral és a Dublinia környéke teljesen elviselhető volt, csak pár céltudatos járókelő tett a néptelenség ellen. Este tíz után mar kezdett sötétedni, sétámat megszakítva betértem egy pubba, na itt már újra Európa fogadott. Középosztály, viselkednek, társalkodnak. A csaposlány szintén roppant kedves volt, vele is lehetett beszélgetni, vannak magyar barátai. Nem árt vigyázni, a poharat rendesen teletöltik, habot csak finom utalásféleképpen engednek rá, így az emberfia könnyen leönti a bennszülött malátázó öreg ír sztoistát, aki nyakon önti némi nedüvel, mert nagy svunggal emeli fel a pultról. Egy kellemes porterrel a jonhomban folytattam az esti sétát. Egy újabb pubban egyszemélyes koncert fogadott, és egészen tűrhető volt a fickó, de nem úgy a tömeg, könyvesbolt méretű volt az üzemegység, de a kínai nagykövetségre utalt bentlévők száma, kis hallgatózás után iszkiri, hisz fel kell fedezni a Sweetman főzdét. Tisztességes a kínálat?

Nagyjából időben érkeztem vissza a szobába, lett még egy lakó, ráadásul égett a villany, ha nem alszanak, akkor lehet pakolni, irány a zuhany. Újabb ketrecharc, papucs, szappan, zsurló előszed, használjuk ki a fényt. Fő a bizalom, így laptoppal a hátizsákban mentem zuhanyozni, egyik fogason a ruháim, másik a táska lógott. Tisztán és megfrissülve ágyba bújtam, hálósipka helyett a függönyt húztam el az ágyon, félálomban még hallottam, hogy jött újabb lakónk, Tim pedig egy törpe vízműtelepet játszott, annyiszor mászkált ki, de az éjszaka pihentetően telt el. A reggeli nem volt választékos, de lehetett többször szedni. A délelőtti program szent mise, majd kis séta, és 13.00-kor indul a busz Corkba.

A St Teresa's Churchban találtam egy aránylag korai misét, utána mentem tovább, mindent kívülről, semmit sem belülről, minden zárva volt, amerre mentem, egyébként kedvesen tájékoztattak, hogy hányra jöjjek vissza.

Amit láttam kívülről, Szent Patrik székesegyház és a park, Dublin Castle, az időm kevés volt, így két legyet egy csapásra módszerrel hódoltam James Joyce-nak és Oscar Wilde-nak, pedig nem lett volna rossz, ha csak pár nap késéssel, de bejárni Virág úr útját.

13.00-kor felszálltam a corki járatra, furcsálltam, hogy miért szól többször, hogy Corkba megy és nem máshova, akadt oly csekély értelmű oroszláneledel, akinek ez induláskor esett le, még idejében leszállt. Három órányi, teljesen eseménytelen suhanás után megérkeztünk a festőinek még nem tűnő Corkba, ahol a buszmegállóban a szállásadó hölgy várt, autóval tettünk kis kitérőt, megmutatta a nyelviskolát, a szükséges buszmegállókat, hogy önálló üzemmódban saját erőből jussak el művelődni. Eme bonyolultnak nem tűnő mutatvány sikerességének fokozatáról holnap számolok be honjaim. Ír szvetteri üdvözlettel, P.

Dublin Castle: